Az
üzleti vállalkozás sokban hasonlít a hadviseléshez, a
cégvezetés pedig a hadműveletekért felelős tábornok munkájához. Persze a piaci munkát felfoghatjuk
versenyként vagy
játékként is, mint a sakk esetében.
"A sakk elővigyázatosságra tanít bennünket, arra, hogy a jövőre is figyeljünk egy kicsit, körültekintésre, vagyis arra, hogy az egész sakktáblát szem előtt tartsuk, óvatosságra, vagyis arra, hogy ne kapkodjuk el lépéseinket. Végül három igen fontos szabályra: ne csüggedjünk, ha pillanatnyilag rosszul állnak a dolgaink, reménykedjünk a dolgok jobbrafordulásában, s végül, legyünk továbbra is kitartóak a kiút keresésében." - Benjamin Franklin (1706-1790)
Mi a közös az üzleti vállalkozásban, a harcászatban,
a sportban és a játékban?
Mindegyik célja a győzelem. A lehető legkisebb veszteség árán.
Ezt a célt pedig gondos tervezésen alapuló stratégia kialakítása nélkül nemigen lehetséges elérni. Ahogyan a királyok játéka, úgy a cégvezetés sem nélkülözheti az alapos felkészülést, az elemzést és a tervezést. Így a napi operatív teendők, a szükséges taktikai lépések megtétele mellett fontos időben felkészülni a jövő kihívásaira is.
Ehhez nyújt segítséget Önnek az AgroStratéga.
Velünk megnyeri a játszmát.
Ön lép.
